2010. július 31., szombat

Bestial Warlust

Vengeance War Till Death (1994)


Blood & Valour (1995)

Az ausztrál Bestial Warlust egy mindössze négy évet létezett, megjelent két albumával kultikus státuszba került kíméletlen, kaotikus black/thrash-t játszó brigád volt a kilencvenes években. A fiúk nagyon érezték ezt a zenét, - semmi szarakodás, csak darálás és beteg vokalizálás első pillanattól az utolsóig. A fél órás, tömör lemezekről ma már bátran állíthatjuk, hogy kiállták az idő próbáját; 2010-ben is olyan elementáris erővel fegyverzik le a hallgatót, ami megmenti attól, hogy a műfajban megszokott szövegek miatt az együttes önmaga paródiájává váljon. (A zenekarban játszó arcok később olyan csapatokban fordultak meg mint a Deströyer 666, a Gospel of the Horns vagy az idén új lemezzel jelentkezett Vomitor.)

Dark Tribe: Archaic Visions (2010)

Hat évvel az idegbeteg/pszichopata black metal egyik gyöngyszemét jelentő In Jeraspunta c. lemezük után a napokban véletlenül botlottam a Dark Tribe új albumába. Az első hallgatások után úgy tűnik, hogy a német együttes meg sem próbálta túlszárnyalni korábbi teljesítményét; inkább elment egy lazább és dallamos irányba, amivel az a gond, hogy továbbra is be kell érnünk a De Magia Veterum tavalyi lemezével míg a Diapsiquir vagy a Fornication nem jelentkezik új kiadvánnyal. Aki nem hiszi járjon utána.

2010. július 30., péntek

Yoga: Megafauna (2009)

Erről a lemezről a Holy Mountain honlapján azt írják, hogy a Megafauna a black metal válasza a Throbbing Gristle-re. Ha kérdéses is, hogy ez mit jelenthet, annyi bizonyos, hogy néhányotok érdeklődését felkelti ez a mondat. Az albumon hallható zenét műfajilag jobb híján black metalos atmoszférájú pszichedelikus drone-ként lehetne leírni, és valóban hátborzongató hallgatnivalóról van szó. Mondjuk aki szerint fantasztikus zenét játszik az Aluk Todolo vagy a Gnaw Their Tongues, az nem fog ebben sem csalódni.

2010. július 29., csütörtök

Æthenor

Deep in Ocean Sunk the Lamp of Light (2006)


Betimes Black Cloudmasses (2008)


Faking Gold and Murder (2009)

Az Æthenor egy underground szupercsapat, életre hívói Stephen O'Malley a Sunn O)))-ból, Daniel O'Sullivan a Guapóból és Vincent de Roguin a Shorából. A projekt picit olyan, mintha mind a három együttes zenéjéből átemelnénk elemeket, és azokat összekevernénk, ám a végeredmény jóval nyugisabb, ugyanakkor kísérletezősebb az anyabandák bármelyikénél. Érdemes az albumokról egyenként néhány szót ejteni, mert elég különböző zenét rejtenek. A debüt, Deep in Ocean Sunk the Lamp of Light a legzúgóbb (legdrone-osabb), ha úgy tetszik sunn O)))-osabb de mindenféle hátborsództatónak szánt kántálás nélkül, a Betimes Black Cloudmassessen jazzes dobok és amolyan terry riley-féle repetitív minimalista prüntyögések hallhatóak, szóval ez a -szerencsére- hangszermaszturbálást mellőző guapós album, a Faking Gold & Murder pedig a legepikusabb/post-rockosabb/shorásabb lemezük. Amúgy mind a három kurva jó.

Carnivore

Carnivore (1985)


Retaliation (1987)

A Carnivore az idén áprilisban szívelégtelenségben elhunyt Peter Steele hc/thrash crossover bandája volt még a Type O Negative előtti időkben. A formáció két albumot ért meg, amelyek ma is épp annyira aktuálisak, kemények és durvák, mint lehettek megjelenésük idején, a nyolcvanas években. A dalokban pattanásig feszül a düh és az agresszió; az azóta a műfajban unalomig ismételgetett témák, mint a vallásellenesség vagy a nihilizmus, a szexista megnyilvánulások vagy a rossz nyelvek szerint fellelhető rasszista utalások ebben a horzsoló zenei környezetben ma is frissnek hatnak. Nyugodj békében, Pete!

AIDS Wolf

The Lovvers LP (2006)


Cities of Glass (2008)

Az AIDS Wolf kurva zajos, repetitív noise rock, punk és no wave keveréket játszik két gitárral és dobbal, amelyre egy csaj eszeveszetten sikoltozik. Az egész shitgaze-esen torz; ha ismerjük az idén agyonhype-olt Sleigh Bells lemezét, akkor képzeljük el azt százszor vadabb formában, popos elemek nélkül, és elég közel fogunk járni ennek a montreali csapatnak a muzsikájához. Először a Cities of Glasst ajánlom.

2010. július 10., szombat

Fleshpress

No Return (2010)

Rebuild / Crumble (2010)

A Fleshpress Mikko Aspa (Clandestine Blaze, Deathspell Omega, Stabat Mater, Nicole 12, stb.) sludge doom bandája. A Grief egyik dalcímét zenekarnévnek választó csapat az elmúlt évtizedben megörvendeztett néhány tök jó albummal, a No Return meg a Rebuild/Crumble pedig két idei EP-jük. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a Grieft, a japán Corruptedet vagy mondjuk az Eyehategodot.

Vassilis Tsabropoulos - The Promise (2009)

Vassilis Tsabropoulos (sz. 1966), generációjának legismertebb görög zongoristája a kortárs zenében abszolút garanciát jelentő német ECM kiadó berkein belül az évek alatt már vázolta széles ívű zenei képzettségét előadóként (Rachmaninov, Prokofiev, Chopin, stb.) és zeneszerzőként egyaránt. A The Promise c. 2009-es albumon a Dijavaeri tételt leszámítva saját darabok szerepelnek, - a zongorista játékából sugárzik a szellemi őszinteség, a melegség és az érzékenység; egyszerűen fantasztikus az egész, zenekedvelő kollégák számára kötelező.