2011. augusztus 31., szerda

Anna Calvi: Anna Calvi (2011)

Az olasz származású, de az Egyesült Királyságban született és mai napig ott élő/alkotó Anna Calvi lemeze hatalmas kört futott be ebben az évben. Gondolkodtam is azon eleget, hogy kikerüljön-e egyáltalán ide azután, hogy már boldog-boldogtalan leírta a véleményét róla. Végül az az érv döntött, hogy a lemez minősége megköveteli ezt. Anna Calviról rengeteg találó dolgot írtak, többek közt azt, hogy ő PJ Harvey gótikus változata, vagy azt, hogy ő az a zenében ami Wong Kar-wai a filmben. A művésznő maga azt vallotta, hogy nagy hatással volt rá Debussy és Ravel impresszionizmusa, Angelo Badalamenti filmzenéi valamint a könnyűzenében David Bowie és a Siouxsie and the Banshees. A helyzet az, hogy mindenkinek igaza van. Anna Calvi zenéje igen, gótikus, igen, drámai, igen, érzelmekkel telített, és szerencsére nem, nem lépi át azt a határt, ami elválasztja a lucsogó giccstől, és, ami talán a legfontosabb, a rengeteg hatás ellenére a dalok illeszkednek egymáshoz egy nagyobb egésszé állva össze, amit albumnak nevezünk. Ez talán annak is köszönhető, hogy mind a tíz dalt maga Calvi írta, és a dobokon kívül minden egyéb hangszeren, zongorán, bőgőn, hegedűn és orgonán, ő játszik. További érdekes adalék, hogy a rajongói között a legkülönfélébb kreatív elméket tudhatja, mint amilyen például Brian Eno, Karl Lagerfeld vagy a Grinderman.