2012. augusztus 16., csütörtök

Excoriate: On Pestilent Winds... (2009)

Kurva régen írtam már ide - a Blogger új kezelőfelületét is most látom először -, de most úgy érzem, van bennem annyi késztetés a blogolásra, hogy szülessen a közeljövőben olyan húsz-huszonöt bejegyzés, aztán majd meglátjuk. Egyéb. Korábban írtam olyat, hogy a death metal pont annyira halott manapság, mint amennyire a neve mutatja. Ebben a pillanatban úgy gondolom, ez a megállapítás meglehetősen felületes volt. Igaz, a régi nagy nevek abszolút érdektelen produktumokkal állnak elő már mióta, de a mély undergroundban azért születtek kisebb csodák. Ezeket veszem majd szépen egyenként, köztük elsőként ezt az Excoriate lemezt. A német zenekar mindössze öt évet létezett, az életművük három demo és az azt követő On Pestilent Winds. Az albumon a maguk nemében tökéletes és brutális európai old school death metal dalok sorjáznak egymás után Asphyx és Morbid Visions meg Schizophrenia korszakos Sepultura hatásokkal. Nagyon ajánlott.